Tömöry Márta

bátorito

Kedves Bátor-szeretők!

Az jutott eszembe, ha kevés a pénz, talán emlékezni csak lehetne…

Számba próbálom venni mi is történt 15 év alatt Nyírbátorban?

A sárkányfog anyagait lapozva, ami elém rajzolódik, döbbenetes. Milyen sok mindent csináltunk,

milyen szép is volt!

Összeszedve nagyon sok – ami tettünk. Megérdemelne némi elismerést.

Számba veszem – hány program a 15 év alatt.

A nagy tízezer…ahogy keleten számolnak.

A kezdet: egy 14 ezer lelkes mezőváros (van két csuda gótikus temploma, meg van gimnázium, és Zenei Napok és nagyot akaró emberek.)

Mindig volt figyelem a szervezőkben az újításra, változásra.

Mennyi program gyerekeknek, felnőtteknek

Mennyi életes kezdeményezés!

(Íjászverseny, gyereksziget, kézműves regionális találkozó, Báthory lakoma, szlovák magyar koprodukciós záró játék, az apokalipszis képei a templomfalra vetítve, az orosz Orlandó furiózó játék végén ég a mező, együtt táncol a vízágyú permetező hűsében bolond játszó és elragadott közönség.

A kánikulában egyetlen hegedű sír, fehér csónak siklik a tavon a másik fehér bohóc Zsiráf a gondolás)

Mennyit marakszunk, mi szervezők, „Bátor-szeretők” – hogy hogyan kellett volna, mit kellene!

Adjunk helyet szívünkben az örömnek és hálának – hogy ez sikerült, „ezt is megengedte az a nagy Úristen”.

Egy új bábos nemzedék kezd kinőni a Papok rétjén – mozgásszínház, gólyalábasok több osztálya

Megfordult itt mennyi jó színház és még több zenész!

Talán a szakmát is meglepné a statisztika – ha volna.

Megváltozott a város is – külsejében erősen.

Emlékszem a poros állomástól a moziig vezető útra, az első évben.

A szúnyogos tópartra, ahol a rekedt Gyuri meg Zsolt az első fesztivál végén, az álmot kezdték továbbszőni

Épültek kocsmák, szállodák - talán mondhatjuk léptéket váltott a város.

Kinőtték magukat a fesztiválszervezők, Gyuri stabilizálta a helyzetét.

A kérdés mégis felmerül: megérte?

Belül mennyiben változtak a nézők, a bátoriak?

Bátrabbak lettek, jobban ismerik önmagukat?

Jobban tudják képviselni az igazukat?

Ment é e szabad ég alatti mutatványok által elébb a világ?

Az első 7 év 1993- 2000 közt a hőskor.

A mindent kipróbálás jegyében

2001-től a 21. század elérkezett hozzánk.

Érdesedik a hang.

Tavaly a sárkány nem akart elégni, ott lapított a víz tetején, miközben a sárkányölő nagy szíve égett.

A csirihauk ideje jön, ahogy Szőcs Géza jósolta?

A gyerekeink, Zsolt ötlete alapján, még üzenetet küldtek a tó vízére bocsátott kis lanterna ablakos, házacskákkal a jövőbe. Gyerekek, Emese, Gábor, amit írtatok akkor, teljesült?

Még csak dadogás ez, csak fogalmazni próbálom a csodát.

Saját rokonaim, nővéreim unokái, csak egy fél napra jönnek át, évente, de ehhez ragaszkodnak, mert ez a rövid belemerülés a bátori szabad levegőbe, nekik a színi játékok örömét hozta meg.

A záró tűzijátékra sosem tudtak ott maradni, hát elmeséltem nekik utólag. És hogy jobban elképzeljék, hát primitív papírszínházi, rögtönzött jelenettel idéztem nekik Báthory Gábrist, meg a bikát, s a sárkányt. A bika lecsapott feje átrepült a templomon, s elütötte a szárnyas sárkányt!

Megszerették a komédiák nyelvét, s évek óta maguk dramatizálnak meséket, s ünnepeiken ezzel lepik meg egymást, egy „rendezővel” maguk szervezik, s együtt adják elő a röpke játékaikat.

Jegyet osztanak és keményen pénzt szednek a nagyiktól, rokonoktól a produkcióért, s a pénzt elteszik, s Nyírbátorban „habzsi dőzsi” van belőle. Pedig csak néhány órára jönnek át évente, Csengerből.

Ők igazolnak engem.

Túl kicsi hely és nincs múltja – nem olyan mint Velence - mondja Endre az örök kétkedő.

Most kezdi érezni, hogy közel 40 éves, és nincs jövőképe.

Egyszer járt ő is Bátorban, játszott a Kurta kurzus csapatában

Igen, ők, a Kurta Kurzus résztvevői, a határon túli magyar bábosok, diákok... .

Akiket 96 óta oda vittem – ők mennyit kaptak?

Éva a temesvári lövések teréről, tavaly Kanadáig jutott – most visszatérő hazánkfiaként, töri magát Bátorba.

Levente neves színész lett, Attila dramaturg Erdélyben

Imelda gyerekszínházi színész a Délvidéken

Kornélia, aki munkanélküli óvónőként jött, délről, megalázva, gátlásokkal tele – kivirágzott piros kabátban jött utoljára betlehemezni, a gyerekeivel

Anna beiratkozott a Kossuth Lajos Tud Egyetemre, Debrecenbe és elvégezte, ötvenhez közel a néprajz szakot

Lujza csillagozni elhozta bekormozott arcú fiait - énekeltek tisztán a Néprajzi Múzeum visszhangos terében - kultúrmissziót visz Ürményházán.

Szabina, aki félve szólalt meg magyarul – ma átjár Magyarországra, színházaknak tervezni.

(Egy buddhista verset festett meg, legördülő képmutogató tekercsként, magyarul mondta, mint a mantrát.)

Anna, Éva Szabina nemzetközi kapcsolatokat építettek ki – segítik egymást

Éva Temesvárról, rendezett Lendván, Szabinánál.

Anna nyitott Erdély felé is

Attila, a gyerekverseket szerző költő-tanár Margittáról, meghalt azóta – máig fájlalom, hogy Bátorba már nem jutott el.

A kárpátalji leánykák sorsát nem ismerem – értékes, szép fiatalok jöttek onnan, stoppal, az ismeretlenbe.

Fagyira se telt nekik, de a munkába teljes szívvel beleléptek – utolsó etűdjeik idején keserű volt a szemléletük – A kezükben sírt Éva ősanyánk, papír figurájának arcáról nagy fényes gyöngy gurult lefelé, siratta az emberiséget, bánva azt az almát - a teremtésmítoszt feldolgozó záró játékban.

Én most azért sírok, hogy nem folytathatom ezt a munkát a határon túliakkal.

Most a Bátorban fogant gyerekek ideje jön – meg a pénzes produkcióké

Változik, profi lesz a világ.

De örülök, hogy amikor Köllő Miklós megszólította Zsoltot, vállaljon szerepet Nyírbátorban azonnal tudtam mondani neki:– Ez a Báthoryak ősföldje, ott a sírjuk szakrális, szent tér. (A görögök is a hősök sírja mellett kezdték a színházat, hősénekből meg szatírjátékból nőtt ki a görög színház.)

Nyírbátor nevében ott a szent nyírfa is, meg a keleti lovagok neve a bohatir, bátor - alkalmasnak tűnik a színházcsinálásra.

Hát hirtelenjében ennyit tudtam leírni, köszönetként.